Nagy örömünkre szolgál, hogy az egyházközség és az önkormányzat hosszas előkészítő munkájának és tárgyalásainak köszönhetően Soltész Miklós úr, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkára támogatási előleg formájában 60.000.000 forint vissza nem térítendő támogatást biztosított a Nagykovácsi Nagyboldogasszony katolikus templom felújításának támogatására.

Kiszelné Mohos Katalin, polgármester felkérte a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökét a templomfelújítási szándékban való közös együttműködésre, hiszen a német nemzetiség hitéletében is jelentős szerepet tölt be a katolikus templom. Így az elnyert támogatás a Nagykovácsi Német Nemzetiségi Önkormányzat közreműködésével fog a felújításhoz megérkezni.

Köszönjük mindazoknak az együttműködést, akik az előkészítő munkákban részt vállaltak, különösképpen Csabainé Perneczki Juditnak, aki nélkül nem valósulhatott volna meg a szép elképzelés.

Segítő kezekre és összefogásra továbbra is szükség lesz a cél megvalósulása érdekében.