Sáry László zeneszerző, zenetanár idén 80 éves.

A modern magyar komolyzene meghatározó alakja. Zenei pályafutása igazán gazdag életmű. Művészetét, életművét a játék-zene-terápia hármas egységével jellemezhetjük talán a legjobban.

1979-ben Kassák Lajos-díjat, 1985-ben Erkel Ferenc-díjat, 1993-ban Bartók-Pásztory-díjat kapott. 2000-ben Érdemes művész, 2008-ban Kiváló művész elismerést kapott. 2016-ban Artisjus díjas lett, Az év komolyzenei műve kategóriában.

Zenei tevékenysége Nagykovácsiban is ismert, a helyi zenei élethez is aktívan kapcsolódott.

Vérbeli zenepedagógusként, szinte természetes, hogy Sáry László a Nagykovácsi Zenei Alapítvány és a Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola egyik alapító tagja lett. Örömmel állt nagyon sok helyi művészeti akció, kezdeményezés mellé. A kétezres évek elején a Linum Fesztiválok egyik egyik neves fellépője, szervezője volt.

További sikeres alkotói éveket kívánunk!

 KEMENES GÁBOR - Nagykovácsi plébános 

Nagykovácsi Díszpolgára 2018

1998. július 30-án délután Valaki Nagykovácsiban, az Istenháta mögötti nappaliba hívatlanul beesett, kanapéra ült, elmondta, hogy nem tehet róla: ideküldték, de most el is megy mindjárt három busszal a fiatalokkal, a nemzetközi ifjúsági találkozóra, Medjugorjeba. Egy pár dobozt letenne a garázsba, hogy látszódjék maradásának komoly szándéka. Aztán fogta magát elviharzott, esetleges kérdések lehetőségét sem hagyva maga után. Ez pontosan húsz éve történt. Mintha ma lenne.

Ez a Valaki, Kemenes Gábor atya, aki ma Nagykovácsi plébánosa.

Elsőszülöttként Újpesten látta meg a napvilágot 1950. nyár elején, pünkösd vasárnapján. Szülei hitben és szeretetben négy testvérével együtt nevelték fel Gábort. Édesapjának sokáig kellett ingázni Székesfehérvárra, ahol műszaki vezetőként dolgozott, édesanyja a gyerekek nevelésén kívül hitoktatói munkát is ellátott. A szülők hiteles, példát adó életének gyümölcseként az öt testvér közül egy pap, egy szerzetes nővér, az unokáik közül pedig egy jezsuita pap lett. Újpesten gyerekeskedett, legnagyobbként a ház körüli munkákban ki kellett vennie a részét. Újpesten a kertvárosi egyházközséghez tartozott: ministráns volt, táborba járt, 13 évesen már egy nagytábor szakácsa volt. Bekerült egy ifjúsági énekkarba, amely a Regnumhoz tartozott, ez az énekkar mutatta be először a Kodály misét. Itt együtt énekelt többek között Sillye Jenővel az egyház könnyűzenei gitárosával, majd később találkozott regnumi atyákkal is. Középiskoláját a Mikszáth Kálmán téri Piarista Gimnáziumban végezte. Az érettségi után teológiára jelentkezett.  Esztergomban 23 évesen döntött Isten ügye mellett, 1973. június 19-én szentelték fel papnak.

A rendszerváltás előtti időkben az atyákat egy-két évente tovább küldték szolgálati helyükről. Őt sem kímélte a sors, így élt vándormadárként több helyen Nógrád megyében Szécsény, Varsány, majd több budapesti templomban szolgált Szent család, Szent Gellért, Bosnyák tér, Belvárosi, Terézvárosi majd Széphalom templomában… míg ide nem ért hozzánk és itt nem felejtette Egyháza Nagykovácsiban, mindannyiunk örömére – éppen húsz éve.

Kápláni és plébánosi teendői mellett sok minden mással is foglalkozik, ahogy mondja „Amikor Isten szeretete küld, nem mondhatom azt, hogy ezt én most nem teszem.”

Isten örömét és szeretetét éli meg ebben a világban. Imákat vezet rendszeresen, lelkigyakorlatokat tart vidéken, fővárosban sokfelé, sokszor.

Látszik rajta, óriási ajándékként éli meg a segítését azoknak, akik bajban vannak. Így jár több évtizede kórházakba beteg elesettekhez, haldoklókhoz, börtönökbe a kiszorultak, megbélyegzettek közé vigaszt adni. Azt mondja: „Nem magamnak kerestem ezt a feladatot: meghívás lett, s én vállaltam. Ugyanúgy, mint az ifjúsági munka.” Több évtizede viszi a testvéreket évente többször Medjugorje-ba a béke földjére, lelki megnyugvást, töltődést, megerősödést kapni, sok hivatást elindítva. Vasárnap, ha úgy adódik, kilencedik szentmiséjét is úgy tartja, hogy mindenki érzi jelen a Lélek, fáradsága nem látszik.

2001.  augusztus 20-án Nagykovácsiért érdemrenddel ismerték el munkáját, majd 2013. március 15-én a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetését nyeri el börtön-pasztorációs és közösségi munkájáért.

A faluban mindenki találkozhat vele esküvőn, keresztelőn, temetésen. Az óvodában, iskolában hitoktatóként ismerik és szeretik, tevékeny résztvevője a gyerekek erkölcsi nevelésének. Kollégái büszkék rá. A Helyi Regnum papja, vezetője, lelkileg teljesen, idejéhez mérten fizikailag is ott van, mert ez is szívügye. Táborokba látogat, a közösségi megmozdulásokat követi. Véradást vezetett be a faluban, és elsőnek állt be és áll be ma is a sorba vért adni.

A hónap minden első péntekjén, amennyire győzi meglátogatja beteg, vagy nagyon idős testvéreinket, vigaszt vinni. Vízkereszt napjától elindul a faluban, ahova hívják családlátogatásra, sokszor Húsvét van, amikor abbahagyja.

Látható a falu eseményein, nemzeti ünnepein, megmozdulásain adventtől - adventig jelen van, részt vesz: hoz-visz, cipekedik, helyet ad, felállít, összecsuk, hangosít, világosít… mikor mire van szükség.

Ha áramszünet van a faluban generátorával tölti fel az elérhetetlenek mobiljait, ha akadozik a vízellátás ballonokban vizet visz, ha baleset történik valahonnan ott terem, ha váratlanul leesik az első hó és elakadás van kipattan autójából és irányítja a forgalmat. Ha kell megtolja a megfáradt autót, ha kell segít kereket cserélni. Ha az út szélén váratlan helyen megállsz, megkérdi kell-e segítség?

Ha kérsz Tőle sátrat, asztalt, padot, széket, fakanalat, ballont, vetítőt, befogadást, helyet s ki tudja mit… nincs olyan, amit ne adna, és jószót is mindig. Ha bajban vagy meghallgat, melléd áll, jelen van…

És ha e szóban forgó Valaki esetleg egyszer valóban megszorul, ha netán mégis szüksége lesz Neki valamire, valakire, reménykedjünk hívatlanul beesik egy nappaliba és leül a kanapéra… Mi szívesen látjuk.

Hálásak vagyunk, hogy adott az Úristen Gábor atyának kezdeményezőkészséget, leleményességet, bátorságot ahhoz, hogy ha tenni kell, tegyen, ha menni kell, menjen, ha segíteni kell, segítsen.

Kemenes Gábor atya eddigi életével olyan általános elismerést szerzett Nagykovácsiban, amellyel hozzájárult településünk jó hírnevéhez, példamutató alakja köztiszteletnek örvend.

Kívánom, hogy még sokáig lehessen Nagykovácsi lelkipásztora, közösségünk aktív tagja, az eddigieket pedig mindannyiunk nevében köszönöm.

Kemenes Gábor plébános a Nagyboldogasszonyplébániatemplom papja Nagykovácsi díszpolgára - interjú

1969-ben született Nagykovácsiban. Tősgyökeres nagykovácsi lakos, akinek az édesanyja is helyi svábcsaládban született, amely család a falunkból kitelepítettek közé került sok más sváb családdal egyetemben.

Édesanyjának és Édesapjának tizenegyedik gyermekeként látta meg a napvilágot, meglehetősen hátrányos helyzetben.

Szülei korán meghaltak, így kevés iránymutatást tudtak adni az ifjú gyermeknek, ennek ellenére Mihály az általános iskola után mechanikai műszerésznek tanult és szakmájában sikeres fiatalember, és valamifél ősi ösztönből még erkölcsi és elveket követő felnőtt is lett. 18. életévét betöltve sorkatonai szolgálatra vitték, ahonnan a MOM munkahelyét hátrahagyva tűzoltói munkakörre jelentkezett.

1988-ban már hivatásos tűzoltóként dolgozott, iskoláinak és sikeres szolgálati munkakörének köszönhetően, tűzoltókocsi parancsnoki pozíciót töltött be. Ennek a munkakörnek megfelelően, valamint belső motivációból és saját elhatározásból 1990-ben létrehozta a Nagykovácsi Széchenyi Ödön Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. Ezt a döntését elsősorban az inspirálta, hogy akkoriban 25-30 perc időintervallumra volt szükség, hogy a Budakeszi állomáshelyről Nagykovácsiba érjen egy tűzoltókocsi, amely idő alatt akár egy családi ház le is éghetett volna.

Bakó Mihály, a zsákfalunkban élő gyerekes családapa számára a 12 éves Bogi lánya mellett az Önkéntes Tűzoltó Egyesület a legfontosabb.

Motivációja a „segíteni másokon” alapelven nyugszik. Pontosan tisztában van azzal, ha az egyetlen utunkkal baj történik, akkor csak magunkra számíthatunk, ezért alapelvének lényege, hogy „tegyünk meg mindent a megelőzésért”.

1990-ben 10 fővel alakult meg az Egyesület, amelyhez az akkori TSZ vezetőség adott szertárt, majd egy garázst is biztosítottak számukra és 2002 óta számíthatott erősebb támogatásra a szervezet.

Az Egyesület időközben átalakult, tevékenységi köre kibővült, ők a Nagykovácsi Széchenyi Ödön Önkéntes Tűzoltó, Polgárőr Mentési és Természetvédelmi Egyesület, vagyis közismert nevén a Készenléti Szolgálat.

Minden évben legalább 100 esethez vonulnak ki és nekik köszönhetjük, hogy a közbiztonság országos szinten kiemelkedően jó Nagykovácsiban.

A jelen Testület támogatása, az épülő laktanya és a Készenléti Szolgálat 50 fős gárdája biztosít számunkra olyan jövőképe, amely minden lakosnak nyugodalmas álmot jelent.

Az Egyesület megalapításáért és a több mint negyed évszázados Nagykovácsiért és a nagykovácsiakért végzett áldozatos, töretlen munkáért mondunk most köszönetet. Kedves Misi, köszönjük!

Tájolóban megjelent cikk.

Elmúlt 45 éves művészi pályafutása során Gulyás Dénes az operairodalom leghíresebb tenorszerepeiben világszerte nagysikerű alakításai mellett más komolyzenei műfajokban is elsőrendű előadásokat magába foglaló művészi pályája, valamint a fiatal ének- és zeneművészek képzését, illetve pályakezdését segítő fáradhatatlan oktatói munkája elismeréseként számtalan díjat kapott. Liszt Ferenc-díj (1982), Érdemes művész (1985), Kiváló művész (2000), Magyar Örökség díj (2014) és idén: Kossuth-díj (2016). Nem maradhat ki a sorból Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának legnívósabb díja sem, a Nagykovácsi Díszpolgára kitüntetés.

Gulyás Dénes 1954. március 31-én született Budapesten. Nős, három felnőtt gyermek édesapja.

Tehetségét nagyapjától örökölte. Tizenkilenc évesen bejutott a Zeneakadémiára, ahol 1978-ban operaénekesi és művésztanári diplomát szerzett. Magánénekese volt a budapesti Operaháznak és a Szegedi Nemzeti Színháznak, vezette a győri Kisfaludy Színház operatársulatát.

Tehetséges és sikerei lehetőséget teremtettek számára, hogy énekeljen a világ minden színvonalas operaházában és koncerttermében. Világhíres rendezőkkel és énekesekkel dolgozhatott együtt közös produkciókban.

A '90-es évek végén alapító tagja volt a Nagykovácsi Linum Művészeti Alapítványnak, életre hívta és főszervezője volt a Linum Fesztiválnak.

Felkérésre egy évig a Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskolának is igazgatója volt.

2003-ban kitekint a politikai életbe, 2006-2014-ig FIDESZ országgyűlési képviselő Pest megyében, ekkor minket, nagykovácsiakat is ő képvisel, de a zenei pályáról ez idő alatt sem mond le.

A művészet, a zene az élete, rendíthetetlenül dolgozik, énekel, tanít. Alkotóként és tanárként egyaránt azt tartja kiemelkedő feladatának, hogy a művészeti nevelésre, a kultúra fontosságára ráirányítsa a figyelmet.

Jelenleg tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszékén és a Vienna Konservatoriumban, továbbá a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatójaként is tevékenykedik.

Örülünk, hogy a nagykovácsi közösség tagja, köszönjük színvonalas tevékenységét.

TÁJOLÓ-ban megjelent cikk

Dr. Gedeon Sándor, Sanyi bácsi 1979-ben költözött családjával Nagykovácsiba. Az 1989-90-es rendszerváltozás idején tevékenyen részt vett a község közéletében, aktív tagjaként a helyi Ellenzéki Kerekasztalnak, mely az önkormányzati választások előkészítése céljából alakult. Az új Önkormányzat képviselőtestületét jogászként segítette. Alapító tagja és elnöke volt az 1990. május 22-én megalakult Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezetének. A Nagykovácsi Harangszó helyi információs kiadvány egyik alapítója volt, melyet éveken át szerkesztett és írt, főként a község aktuális ügyeivel foglalkozó cikkeket. A lap megjelenéséhez Sanyi bácsi anyagilag is hozzájárult.

Nevéhez fűződik a napjainkban is működő Fejér György Szociális Alapítvány elindítása és az Alapszabály megalkotása. Több éven át az alapítvány kuratóriumi tagja is volt, tanácsaival szorgalmas és áldozatos munkájával segítve annak működését. Mindezt szeretettel, türelemmel, térítésmentesen, hivatali munkája mellett végezte közösségünk érdekében.

A falu közéletében végzett munkája mellett erős hitére és élettapasztalatára támaszkodva önkéntesen szervezte és épített az egyházközség életét, segítette a fiatalok induló közösségét.

Májusban töltötte be 91. életévét. Tisztelettel és szeretettel gondolnak rá mindannyian, akik ismerték, és akik 20-25 évet vele dolgoztak.

Köszönjük Sanyi bácsinak a faluközösség érdekében kifejtett meghatározó tevékenységét.

TÁJOLÓ-ban megjelent cikk

„A színész rendkívül összetett ember. sokféle én-gén rejtőzik benne, és szangvinikusabban, nagyobb lázzal, nagyobb hőfokon ég és él, mint a többi ember, hiszen foglalkozása folyton égést, folyton gondolkozást, földúsított érzelmi világot kíván tőle. Következésképpen kevésbé fegyelmezhető, rendszerezhető, kevésbé kollektivizálható. Akkor értékes, ha minél egyedibb, minél több „én” van benne.” – Mondta: Latinovits Zoltán

1964. május 3-án Budapesten született, Oberfrank Ferenc és Weeber Kamilla gyermekeként. A budapesti Pierista Gimnáziumba járt középiskolába, s az iskolai diák-színjátszókör előadásain már rendszeresen szerepelt.

Ifjúként a Külkereskedelmi Főiskola áruforgalmi szakmát végezte el 1986-ban, mégsem maradt ezen a pályán, mert a szíve mást diktált.

1987-1990 között járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. A Főiskola előtt a Nemzeti Színház stúdiósa, Bodnár László utolsó tanítási évében. 1987-ben sikeresen felvételizett Marton László osztályába, 1991-ben szerzett színészdiplomát, s a Vígszínházhoz szerződött. 2008-ig volt a Vígszínház tagja, 2008-tól szabadfoglalkozású színészként dolgozott.

2010. január 28-án a Veszprém Megyei Közgyűlés megválasztotta a Veszprémi Petőfi színház igazgatói posztjára 5 évig. A választást megelőző jegyzőkönyvben olvashatjuk:

„Oberfrank Pál pályázata egy megkezdett, létező sikeresnek bizonyult út folytatására épül, illetve ennek szándékát fogalmazza meg. Pályázata figyelembe veszi a megye, a város adottságait, elvárásait. Személyében látja a szakmai bizottság a konszolidált működés, egy sikeres népszínház megvalósításának garanciáját.”

Nagykovácsiba 1996-ban költözött feleségével Juhász Rózával, az akkor még kicsi lányával Rékával, és még ebben az évben megszületett Micike. A család aktív tagja lett a közösségnek, mind az iskolai, mind a regnumi életben tevékenyen részt vettek a gyermekek mellett a szülők is.

2006-os év a falunk életében és személyesen a saját életemben is nagy jelentőséggel bírt. Ekkor jött létre az úgynevezett Társadalmi Szerződés, melynek egyik alapítója volt Oberfrank Pál. Abban az évben Nagykovácsi megmutatta milyen fontos számára az együttműködés, a közösség, igazi összetartozás hangulata uralta azt az időszakot. Akik abban a közös munkában részt vettek, mindenki jó szívvel tekint vissza. A hatalmi hadakozást lélekkel töltötte fel., értékké növelte az ő kötő ereje!

De nem csak a közéletben volt aktív Pali, hanem a településünk kulturális életét is színessé varázsolta társaival! A helyi alkotó művészek egyesülete élén remek programokat, sok szép élményt adtak az érdeklődő falusiaknak.

Böjte Csaba mondta: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.”

Ilyen példa volt a zsíros-hegy tetején a Kálvária Kápolna visszaépítése is! Pali, te sokszor tettél már jót velünk, és oda álltak melléd a jó emberek!

„Azt hiszem, akkor lesz egy hegycsúcson igazán szép a kilátás, hogyha gyalog megyünk odafel, megizzadunk, verejtékezünk és elfáradunk!”

Ezt is Csaba testvér mondja.

Emlékszem a hegytetőn arra az estére, amikor a számkivetettségkínjait mutattad meg, megélted és veled együtt éltük meg mi is, akik ott voltunk.

Tisztelt Igazgatós Úr! Tisztelt Művész Úr! Kedve Pál!

Sokszor sok hegycsúcsra feljutottál már, láttunk megizzadva, de én azt kívánom, hogy soha ne fáradj el úgy, hogy új csúcsokat ne keresnél!

a TÁJOLÓ-ban megjelent cikk

Jäger István 1958. január 3-án született Kecelen. Nagykovácsiban 1972. február 22. óta élt szüleivel és tervérével, később családjával. Nagykovácsi telephelyű cégét 1991-ban alapította. Az önkormányzattal már a 90-wesévek elejétől szolgáltatási szerződéskeretében volt kapcsolata, szemétszállítás, jó- és síkosságmentesítési munkára. A község egyik legnagyobb vállalkozója és adózója volt, aki 30-40- családnak adott állandó munkát és cége ad a mai napig is.

2010. augusztus 10-én megdöbbenéssel fogadtam a hírt egy tárgyalásközben, hogy Jäger István egy tragikus balesetben elhunyt. Az ő erőteljes személyisége midig adott okot a vitára, így jó magam is sok esetben kerültem vele szóváltásba. A halálára gondolva azonban még most is felfoghatatlan, hogy nincs itt közöttünk már fizikailag a településen. A hiánya, az űr amit hagyott érzékelhető.

Sajnálom, hogy ez úton tudom csak megköszönni, amit tett Nagykovácsiért, értünk, a közösségért, hogy mindnyájunknak példát adott, hogyan lehet a magunk módján odafigyelni egymásra, ott lenni a falu életében, amikor kell, és adni a saját tudásunkból, az anyagi lehetőségeinket is felajánlva!

Sajnálom, hogy csak most van alkalmam, így elmondani mennyire tiszteltem őt!

A helyi vállalkozókkal karöltve hosszú éveken át szervezték a Falunapot legnagyobb örömünkre. A Crosskovácsi rendezvényét is támogatta és szívesen részt vett a jó hangulatú 2 napos rendezvényen minden évben. Szerette a közösséget és a csapatmunkát, bár mindig ő szerette „vinni akarta a prímet”.

A munkájában nagyon lelkiismeretes volt, és kevés olyan embert ismerek, mint Jäger István volt, aki örömmel dolgozott. Néha gyermeki büszkeséggel mutatta meg egy-egy megbízás után a teljesítés eredményét. Legutóbbi ilyen alkalom a Kossuth utcai árok Petőfi utcánál lévő szakaszának a feltárása és kitisztítása volt olyan feladat, amikor nem hagyott nyugodni és azt kérte, hogy , „Polgármester Asszony kérem a saját szemével nézze meg, hogy megfelel-e így az önkormányzatnak a munka.” Tudom azt is, hogy édesapjával való együttdolgozás nem csak a papának, de neki is nagyon sokat jelentett lelkileg, a mindennapi problémák mellett is.

Erőteljes ellentmondást ritkán tűrő külső személyisége elfedte azt az érzékeny lelket, mely a szíve mélyén lakozott. Gyakran láttam gondterheltnek, gyakran elkeseredettnek, de még több alkalommal vidámnak, nyíltnak és állandóan készen az újra, mindig tervezett és mindig lépett tovább az álmai megvalósításában, hitt az életben.

Nagyon hiányzik, de az által, amit itt hagyott, utoljára a Templom téren ültetett fával, örökké Nagykovácsié marad! Bízom abban, hogy a fiai Norbert és István, akik átveszik a kitüntető címet édesapjuk helyett, méltóképpen viszik tovább azt, ami Jäger Istvánnak az életet jelentette.

Tájolóban megjelent cikk

Trencsényi László 1933-ban született Túrkevén, 1950-ben került Budapestre, ahol műszerész ipari tanuló lett, majd katona. 55-ben visszament szülői házba és traktorosként kezdett dolgozni.

Ifjú férfiként talán nem gondolta azt, hogy a hazánk életébe bekövetkező rendkívüli események őt magát is megpróbálják és rendkívüli emberré teszik.

1956. október 23-án egy tanyaközpontban dolgozott. Másnap rádión keresztül az elferdített híreket hallgatták, mindenki bizonytalanságot érkezett, meséli Laci bácsi egy interjú alkalmával, majd:

„27-én népgyűlést hívtak össze a piactérre. Az itt megalakuló Forradalmi Tanácsba engem és Varga Misi barátomat is beválasztották. Este a Tanács elhatározta, hogy a harcoló Budapestre élelmiszert kell küldeni. Ketten vállaltuk Misi barátommal, hogy felvisszük a szállítmányt. Ekkor már fegyverünk is volt…”

Azt a nemzeti színű zászlót, ami akkor a Csepel teherautóra ki volt tűzve, még ma is őrzi Laci bácsi.

Az élelmiszer szállítmány megérkezett a Práter utcai iskolába és ezt követően Trencsényi László, mint annyi sok lelkes bajtársa már rohant is az Üllői útra. Az utcai csatározásokat túlélve sietett vissza a teherautóért, mert azt rendben vissza kellett vinnie Túrkevére. Hazaérve a szerveződő nemzetőrség tagja lett.

1957. március 8-án tartóztatták le. az ismert módszereket alkalmazó vallatások után ítélték börtönbüntetésre, majd 1976-ig nyilvántartásban tartották.

az ifjú szívében forradalmi lángolás mellett a szerelem is helyet kapott, amikor rátaláltak egymásra CsikósKlárával, a mi Klári nénikkel, akit Nagykovácsiért Emlékéremmel jutalmaztunk már a korábbi években. Szerelmük záloga, az igazi csoda Tündike megérkezése 1959-ben. Majd jöttek sorra az unokák: Peti, Kata, Eszti és Julcsika!

Laci bácsi azonban – bár a családi zsivaj néha igen nagy – egy percre sem feledte a forradalom hangjait. Az 56-os Magyarok Világszövetségének elnöke, a Corvin közi Bajtársi Közösség ügyvezető elnöke. Nagykovácsiban református prezsbiter.

Szeretettel és nagy tisztelettel adom át a kitüntetést Trencsényi Lászlónak, Laci bácsinak!

a TÁJOLÓ-ban megjelent cikk

Feltöltés alatt...

Feltöltés alatt...

Feltöltés alatt...

Feltöltés alatt...

Feltöltés alatt...

Feltöltés alatt...

Feltöltés alatt...

Feltöltés alatt...

Leyer Mihályt a sors szintén külföldre vetette1946-ban. Mandl Péter úrral vállvetve szorgoskodott a magyar-németek összefogásán, emlékei valóság hű tolmácsolásával kívánta a felnövekő generáció figyelmét ráirányítani a valamikor szülőföldjükre. A hagyomány ápolás és kegyelet jegyében sokat tett a nagykovácsi temetőben még fellelhető magyar-német sírok megmentése érdekében, valamint a római katolikus templom, hősi emlékmű felújítása szervezésében, anyagi támogatás biztosításában.

Kiemelkedő szervező, végrehajtó tevékenységével vitathatatlanul hozzájárult községünk felemelkedéséhez.

Energikus tenni akarását példaként kívánjuk emlékezetünkben megőrizni.

Pedagógusként, szakfelügyelőként, helytörténészként, krónikásként olyan közösségteremtő szellemet honosított meg településünkön, melyre méltán büszkék lehetünk.

A község történetéről írt számos kiadványa a magyar kultúrörökséget is gyarapítja.