Üdvözöljük Nagykovácsiban!

Nagykovácsi egy kedves zsákfalu Budapest agglomerációjában. Lakói büszkék arra, hogy itt élhetnek, s ma is mindenki falunak nevezi a napjainkra közel 8000 fős települést. Az itt lakók számára hatalmas előny a főváros és az érintetlen természet közelsége.

Megközelítése

Hogyan juthatnak el hozzánk? Nagykovácsinak vasútállomása soha nem volt, menetrendszerinti buszközlekedése azonban már 1932 óta működik, azóta is „kék” buszok közlekednek Budapestről, a Hűvösvölgyből. Túlnyomórészt azonban a község lakói és a vendégek is autóval érkeznek a településre.

Nagykovácsi Budapesttől, a főváros határától hat kilométerre esik, a nulla kilométerkőtől számítva a falu közepéig tizenöt kilométer a távolság. Ez, ha forgalmi dugó nem nehezíti utunkat megközelítően 20 perc alatt teljesíthető, csúcsban már nehezebb a dolgunk.

Földrajzi fekvés

Nagykovácsi a Budai-hegység 340 méteres tengerszint feletti völgyében bújik meg a hegyek óvó ölelésében. A település zsákfalu, erdei utak vezetnek csak a környező települések felé, az egyetlen autóút Remeteszőlőst érintve Ady-ligeten át ér Budapestre. Pest megye egyik legmagasabban fekvő települését északon a Zsíros-hegy, a Nagy-Szénás és a Kutya-hegy, nyugaton a Széna-hegy, délen a Nagy-Kopasz, keleten a Remete-hegy és a Kerek-hegy veszi körbe.

Az egész falut a Budai Tájvédelmi Körzet határolja, a Szénások Európa Diplomás dolomitjain él, a csak itt található a szerény, sárga virágú pilisi len. Minden hegyről páratlan kilátás nyílik, az egyik legközkedveltebb a Nagy-Szénás nyújtotta panoráma, ahonnan tiszta időben a Duna vonala is látszik, és az esztergomi bazilika kupolája is sejlik. Hasonlóan népszerű a Csergezán Pál-kilátó a Nagy-Kopaszon, száz lépcsőjét megjárva az egész környékre ráláthatunk.

A Nagykovácsi-medencében ered az Ördög-árok, a falun átfolyik, beér Budapestre és az Erzsébet-híd lábánál ömlik a Dunába.

Lakosai

Nagykovácsi lélekszáma 1991-ben 3521 volt, az elmúlt közel harminc évben ez több mint nyolcezerre emelkedett. A község lakossága nagyobb részének már választott hazája Nagykovácsi, akik a családjuk, gyermekeik számára ezt a fővároshoz közel eső, de a közeli világvároshoz képest még mindig csendesebb, békésebb világot álmodták meg. Nagykovácsiban az átlagéletkor 35,9 év. 1515 tizennégy év alatti gyermek nevelkedett itt az utolsó népszámlálás idején.

Története

A régészeti leletek szerint már az őskori ember számára is lakhatónak tűnt a vidék. Lóczy Lajos Nagykovácsi határában az Ördög-árok menti odukban újabb kőkori cserépedényeket lelt, de korábbi leleteket is feltártak az ásatások. A Római Birodalom Nagykovácsi területére is elért. A Fehér út Nagykovácsi - Pelbár – Zsámbék között kanyarog, hajdanán római kori, kövezett kereskedelmi útvonal volt, de a Brigetiumból (Szőnyből) Óbuda felé vezető római útról is vezetett egy leágazás a Remete-szurdokon át. A faluban és határában talált leletek szerint a község mai területén egykor a közeli római katonai táborok, polgárvárosok (Óbuda, Aquincum) tisztjeinek, jómódú polgárainak villatelepülése volt.

A település a honfoglalás előtt, majd ezt követően a tatárpusztításig lakott volt. Nagykovácsi első írásos említése 1254-ből való és a székesfehérvári püspöki levéltárban fellelt oklevélben olvasható. Ebben leírják, hogy a királyi kovácsok lakatlannak talált földjét, Kovácsit (Koachi), IV. Béla Kókai Lőrinc fiának, Egyednek adományozza. 1274-ben egy az Országos Levéltárban megtalált irat nevesíti Kowachyt Csaba (Piliscsaba) birtokhatárának bejárásakor. A XIV. században a margitszigeti apácák birtoka a település, majd Laczkfi nádor családjáé, később Zsigmond királyé és feleségéé. Ekkor már köznemesi tulajdonosok is megjelennek a birtoklevelekben. A monda szerint Mátyás Fekete seregének lovait itt patkolták, ahogyan a Dunakanyarban portyázó vadászainak lovait is. Mátyás halála után a terület II. Ulászló szállt, aki elcserélte egy zólyomi várra, így a terület Ráskai Balázs várkapitányé lesz. A tatárdúlás után a török időkben újra elnéptelenedik a falu, a török adólajstromokban pusztaként emlegetik.

Buda visszavétele után (1686), majd a törökök kiszorítása után a Habsburgok Buda környékét németajkú telepesekkel kívánták benépesíteni. A török időkben már Nagykovácsi területét a Wattay, majd később 1946-ig a Wattay – Róth, házasodás révén a Teleki – Tisza családok birtokolták. A Wattayak erre a birtokukra kizárólag németajkú telepeseket hívtak be, míg a többi birtokukra szerbeket is (Budakalász, Pomáz stb.). Pilisvörösvárra érkeztek először svábok, az ő munkájuk, akaratuk lehetett jó ajánlólevél. Az 1689. évi Telepítési Pátens indította el a folyamatokat, a betelepülés 1700 körül érte el a település területét, egyes források szerint Vörösvárról tovább költözve szekerekkel érkeztek a falu területére, és néztek körül először az új világban. Az Ördög-árok vízén és az erdő tűzifáján kívül mindent meg kellett teremteni, ami az emberi élethez kell. Házakat építettek, kijelölték az utcákat, csomópontokat, művelni kezdték a földeket, növényeket honosítottak, nemesítettek, megkezdték az állattartást. Ismerve a táj adottságait gyümölcsösöket telepítettek, a szőlőműveléssel is megpróbálkoztak. Homok-, kőbánya működött, barnakőszén bányászatot folytattak, mészégetők működtek. 1746-ban felszentelték a római katolikus templomot, az egyházi élet gazdagsága mellett, a betelepülés utáni első években megindult az oktatás, később az óvodáztatás (1895-től). Két zenekara, olvasóköre, énekkara, temetkezési egyesülete, gazdag kulturális-, közösségi élete volt a falunak. Jellemzésére legyen elég, hogy 1940-ben 100 hangszer állt a két falusi zenekar rendelkezésére.

1796-1808 között Nagykovácsiban plébánoskodott Fejér György (későbbi egyetemi tanár), a Codex Diplomaticus Hungáriae szerzője, ez a negyven kötetes mű a magyar középkorkutatás máig nélkülözhetetlen segédeszköze.

A Wattay család az 1820-as években kezdte építeni kastélyát a falu elején. A háború előtti utolsó tulajdonosa a Tisza család volt. A kovácsi birtok főként a vadászathoz szolgált jó helyszínül, a földművelés, gazdálkodás fő központja a család geszti birtoka volt. A kastély falai a magyar történelem sorsfordító eseményei színhelyévé lett. 1849-ben Görgey Arthur tábornok főhadiszállása. A második világháborúban, 1944-45-ben a kastély a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt állt, 1946 után a kastélyban működött az a szervezet, amely a Magyarországon meghalt angol katonák holttestének felkeresésére volt hivatott. A kastély 1956-ban is szerepet kapott, a nemzetőrség országos parancsnokságának, Király Bélának az utolsó főhadiszállása is az épületben volt. 1958-től erdészeti nevelőotthon kapott helyt a kastélyban, a lakott helyektől távol élő erdész gyerekek bentlakásos iskolája volt. 2013-ban a Tisza-kastély a Magyar Cserkészszövetség birtokába került, a felújítása 2015 óta folyik.

A világháborúk a budai kis zsákfalu életét is keményen érintették. Az első világháború a faluból 70 fiatal életet követelte, a második világháborús elesettek, meghaltak neveit a rendszerváltás után vésték a főtéren álló emlékműre, 106 név került a szomorú listába. A falu 1944 karácsonyán került az oroszok kezére. Budapest ostroma alatt Nagykovácsi is állandó légoltalmi készültségben volt, a bombázások hangja, a detonáció ereje a templom falai között is földrengésszerűen érezhető volt. 1945 februárjában a budai Várból az ostromgyűrű szorításába került csapatok megkíséreltek kitörni és az orosz gyűrű mögé kerülni. A menekülés iránya a Budai-hegyek felé irányult. Ezt a kitörési kísérletet morzsolta fel az orosz hadsereg, Nagykovácsi és környéke is véres hadszíntérré változott.

A háború után, 1945 tavaszán a svábok még elvetettek, sőt még az aratást is elvégezték. Ezen az őszön már az új telepesek is megjelentek a faluban. A potsdami határozat, majd a magyar rendeletek értelmében döntöttek a kitelepíttek névsoráról, mentességet csak néhány család kaphatott: bányászok, hídépítők, az ország újjáépítésében kulcsszakmának értékelt mesterségek művelői. 1946 májusában a kitelepített magyar-németek szekerekre rakodva a megengedett súlyú holmit elindultak a solymári vasútállomásra, kényszerűen hátrahagyva házat-hazát.

Az új magyar honfoglalók 1945-46-ban az Alföldről, Heves és Szolnok megyéből érkeztek. A háború utáni újrakezdés, a föld és megélhetés reményében kezdtek itt új életet. 1947-ben a Felvidékről rendeltek ide újabb családokat, akik a „lakosságcsere-program” keretében kellett, hogy elhagyják szülőföldjüket, hogy az anyaországban „telepesként” kezdjenek elölről mindent.

Az alakuló téeszek, az erdőgazdaság, a bánya, majd hamarosan a közeli főváros ipari munkahelyei megélhetést adtak, még ha az ötvenes évek Nagykovácsiban sem voltak könnyűek.

Az urbanizáció, a termelővállalatok munkafelvevő szerepének növekedése Budapestet kiemelt szerepbe helyezte. Vidékiek sokasága indult el a főváros irányába. A lakáshiány mértéke olyan erőssé vált, hogy öt év igazolt budapesti munkaviszony lett a letelepedés feltétele. Ezek a tényezők, a világváros peremét, az agglomerációt, így Nagykovácsit is új helyzetbe hozták. A háború előtti és az ötvenes évekre jellemző mezőgazdasági tevékenység helyett a budapesti munkahelyek váltak népszerűvé és tömegessé. Az agglomerációhoz tartozó ingázás már a hatvanas években megindult.

A hetvenes években a falu körül, a kor igényeinek és politikai döntések következtében zártkertek kerültek kialakításra. Magyarország településeinek hatvan százalékában jelentek meg ez időben zártkertek, a kiskertek, hétvégi telkek. Nagykovácsiban a Zsíros-hegy, Nagy-szénás, Remete-hegy alatti területek kerültek kiparcellázásra. A hetvenes években, nyolcvanas évek elején klasszikus hétvégi telek, kiskert funkcióban éltek ezek a területek. Főként nyaranta és főként hétvégén népesültek be a kertek.

A rendszerváltás előtti években, a nyolcvanas évek második felében részben a szép lakókörnyezetet keresve, illetve a budapesti (kiemelten a budai zöldövezeti) ingatlanárakhoz mérten olcsóbb telekárakat kihasználva elindult a kiköltözési hullám Nagykovácsiba is.

A klasszikus hétvégi kertek belterületbe vonása, a kárpótlási- és részarány földek beépíthetősége Nagykovácsi új jellegét rajzolta meg.

A rendszerváltás korabeli, 3323-as lélekszámhoz képest a lakosok száma 2011-re megduplázódott.

Az újabb és újabb hullámban költözők (többnyire fiatal családok, gyerekekkel) ugyanazzal a reménnyel érkeztek, érkeznek, mint „telepes” elődjeik, hogy itt Nagykovácsiban, Budapest mellett, a hegyek ölelésében találnak boldogulást: házat, otthont, „hazát”.