Behajtási engedély iránti kérelem

Az ügy rövid leírása

Nagykovácsi Nagyközség Képviselő-testülete 2016. szeptember 22-i ülésén fogadta el a Nagykovácsi Nagyközség területén súlykorlátozáshoz kötött behajtás rendjéről szóló 16/2016. (IX. 23.) számú rendeletet.

A rendeleti szabályozásban Nagykovácsi közigazgatási területére korlátozott forgalmú övezetek (zóna) kerültek kialakításra, 7,5 tonna, valamint 3,5 tonna össztömeg megjelöléssel.

Az engedélyezési eljárás önkormányzati hatósági ügynek minősül, melyben átruházott hatáskörben Nagykovácsi Nagyközség polgármestere jár el. Az engedélyezési eljárásban az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) rendelkezéseit kell alkalmazni. A behajtási engedély rendszám(ok)hoz kötve a kérelemben meghatározott napon a korlátozott forgalmú övezet (zóna) területére történő be- és kihajtásra, illetve 1 éves időtartamra adható ki.

 Ki jogosult az eljárásra?

Az engedély kiadása iránti kérelmet egy adott járműre vonatkozóan, a jogosultság feltételeinek egyidejű igazolása mellett a jármű tulajdonosa, üzembentartója, valamint az utóbbiak képviseletében eljáró személy (a továbbiakban: Kérelmező) nyújthat be a

Milyen adatokat kell megadni?

Gazdasági társaságok esetében: Igénylő neve, címe, telefonszáma, bankszámla száma

számlavezető fiók neve, cégjegyzékszáma, adóigazgatási azonosító száma

Aláírásra jogosult neve, gépkocsi rendszáma, össztömege

Egyéni vállalkozók, illetve magánszemélyek esetén:

Igénylő neve, lakcíme, születési hely és idő, személyi ig.szám., anyja neve

Adóigazgatási azonosító száma, vállalkozói igazolvány száma, bankszámla száma

Gépkocsi rendszáma(i), össztömege(i)

A közterület-használat időtartama: ....év ..….hó …naptól …..év .….….hó ..…napig

A behajtás úti célja

Építkezés címe

Szállítandó anyag

Milyen iratok szükségesek?

  • kitöltött kérelem nyomtatvány
  • forgalmi engedély másolat,
  • befizetést igazoló átutalási megbízás, vagy csekk másolat,

Milyen költségei vannak az eljárásnak?

Az engedélyezési eljárás illetékmentes

 

Napi behajtási engedélyeknél

 

Össztömeg

alapdíj

A behajtás napjára történő igénylés esetén a díjtétel

3,5 tonnától - 7,49 tonnáig

(ez az össztömeg kizárólag a 3,5 tonna feletti behajtási tilalom esetében számítható)

 

250 Ft/tonna

 

500 Ft/tonna

7,5 tonnától – 12 tonnáig

300 Ft/tonna

600 Ft/tonna

12,01 tonnától–25 tonnáig

400 Ft/tonna

800 Ft/tonna

25,01 tonnától-40 tonnáig

500 Ft/tonna

1000 Ft/tonna

 

Éves behajtási engedélyeknél

 

Összsúly

díj

 7,5  tonnától – 12 tonnáig

80.000 Ft/gépjármű

12,01 tonnától – 25 tonnáig

100.000 Ft/gépjármű

25,01 tonnától – 40 tonnáig

120.000 Ft/gépjármű

A díjtétel számítása a forgalmi engedélyben szereplő össztömeget veszi alapul.

Ügyintézés határideje:

A kérelmet az engedély igénybevételét megelőző 3 munkanappal kell benyújtani.

E-mail cím: igazgatas@nagykovacsi.hu

Kivételesen sürgős esetben az engedély 3 munkanapon belül is kérhető. A behajtás napjára vonatkozó kérelem esetében a számított díj kétszeres összege fizetendő. A hivatali munkaidőn túl beérkezett kérelem a következő munkanapon érkezettnek minősül.

Jogorvoslati lehetőség:

A polgármester önkormányzati jogkörben hozott hatósági határozata ellen a képviselő-testülethez lehet fellebbezést benyújtani.

Vonatkozó jogszabályok:

  • 1988. évi I. törvény a közút kezeléséről  
  • A meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló 26/2009. (VI. 22.) KHEM rendelet