Bemutatkozás

40 éve vagyok óvónő. Talán ez a legfontosabb ismérvem. A 40 év az nagyjából 1000 nap az óvodában és ugyanennyi gyerek, akiket rám bíztak a szüleik. Nagyon nagy megtiszteltetés és hihetetlen felelősség. Ez az első, ami eszembe jut arról, hogy ki is vagyok. Egy azon sokak közül, akik nap, mint nap megélik, átélik ezeket az érzéseket: bizalom és az ezzel járó felelősség.

Az elmúlt sok-sok év alatt kialakult egy „saját” óvodaképem és egy gyermekekhez való hozzáállásom, mely sok-sok pedagógiai, pszichológiai irányzatból, módszerből alakult ki és formálódik a mai napig az éppen velem lévő gyerekekhez, családokhoz és lehetőségekhez igazodva. Ezek közül az első „szerelem” a Freinet pedagógia volt, aztán jöttek sorban a többiek. Waldorf. Montessori, Reggio és immáron lassan fél évtizede a GEP, melynek szellemisége nagyon közel áll ahhoz, amit fontosnak tartok a gyerekek és családok életének, fejlődésének segítése szempontjából: minden gyerek egyszeri és megismételhetetlen csoda és a hozzá vezető útnak is annak kell lennie. Ez az egyik alapgondolat, melyhez igazítom munkámat.

Miért is lett ez a mondat a munkám „mottója”? Ezt talán Beának egy pöttöm, bogárszemű kicsi lánynak köszönhetem, aki 40 évvel ezelőtt egy elkeseredett pillanatában, a 3 évesek tisztán látásával egy konfliktusban, sírással küszködve megkérdezte tőlem:

Miért nem játszik velem senki? Miért nem érti, hogy én is olyan vagyok, mint ő, csak egy kicsit másképp?

Igaza volt és megtanította nekem ezzel a kérdésével, hogy mindannyian ugyanolyanok vagyunk csak egy kicsit másképp. Szerencsére, mert ettől válik színessé, változatossá az életünk, munkánk, mely kiapadhatatlan forrása az élményeknek, érzelmeknek, melyek feltöltenek, és állandó megújulásra ösztönöznek.

Karczewicz Ágnes