Ezennel értesítem a Tisztelt lakosságot, illetve Partnereket, hogy Önkormányzatunk megindította a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. § szerinti egyeztetési eljárás ún. tájékoztatási szakaszát, a Településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 3.§ alapján, Nagykovácsi területére készülő

Településképi rendeletre vonatkozóan.

A Településképi rendelettel kapcsolatban Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának  5/2017. (III. 27.) számú Partnerségi Rendelete 2.§ szerinti Partnerek az ún. tájékoztatási szakaszban javaslatot, észrevételt tehetnek, valamint véleményt nyilváníthatnak. (A Partnerségi Rendelet megtekinthető a www.nagykovacsi.hu honlapon.)

Észrevétellel, véleménnyel a Partnerségi Rendelet 2.§ szerinti, azaz az alábbi ún. Partnerek élhetnek: A partnerségi egyeztetésben az alábbiak vesznek részt (a továbbiakban: partnerek):

  1. az Önkormányzat közigazgatási területén, az adott fejlesztési és rendezési eszközök tervezésével érintett településrészen állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező természetes személyek,
  2. az Önkormányzat közigazgatási területén az adott településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggésbe hozható és ott székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező gazdálkodó szervezetek,
  3. az Önkormányzat közigazgatási területén székhellyel rendelkező, működő civil szervezetek, érdekképviseleti szervezetek,
  4. az Önkormányzat közigazgatási területén működő és elismert egyházak,
  5. az Önkormányzat közigazgatási területén székhellyel rendelkező építészeti, mérnöki szakmai érdek-képviseleti szervezetek,
  6. a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 98. § (2) a) pontja alapján a környezetvédelmi érdek képviseletére létrehozott, politikai pártnak és érdekképviseletnek nem minősülő, egyesületek helyi szervezetei (a továbbiakban: környezetvédelmi egyesület).

A véleménynyilvánítás határideje: 2017. június 14-től - 2017. július 5-ig

Javaslatot, észrevételt tenni a megadott véleményezési határidőben kizárólag a készülő Településképi rendelettel kapcsolatban a Partnerségi Rendelet 4.§, azaz az alábbiak szerint lehet:

(1) A javaslatokat, véleményeket a tájékoztatóban meghatározott határidőig minden esetben írásban (elektronikus levélben) kell – a főépítészen keresztül – a Polgármesterhez eljuttatni, az alábbi elérhetőségen keresztül:

  1. foepitesz@nagykovacsi.hu, vagy
  2. postai úton a Polgármesteri Hivatal címére (2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61.) a főépítésznek címezve.

(2) Az eljárás szempontjából a véleményezésre, rendelkezésre álló határidő kezdete az információk honlapon történő megjelenését, postai kézbesítés esetén a postai kézbesítés igazolt napját követő nap.

♦ ♦ ♦

 Az Önkormányzat a 2017 évi közmeghallgatás alkalmával lakossági fórumot is szervez

2017. június 22-én, 19 órától

 Vállalkozói Inkubátorház „A” épület (Öregiskola, Nagykovácsi Kossuth L. u. 78.)

Javaslatot, észrevételt tenni a lakossági fórumon szóban, vagy július 5-ig, kizárólag a Településképi rendelettel kapcsolatban a Partnerségi Rendelet 4.§, azaz az alábbiak szerint lehet:

(1) A javaslatokat, véleményeket a tájékoztatóban meghatározott határidőig minden esetben írásban (elektronikus levélben) kell – a főépítészen keresztül – a Polgármesterhez eljuttatni, az alábbi elérhetőségen keresztül:

  1. foepitesz@nagykovacsi.hu, vagy
  2. postai úton a Polgármesteri Hivatal címére (2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61.) a főépítésznek címezve.

(2) Az eljárás szempontjából a véleményezésre, rendelkezésre álló határidő kezdete az információk honlapon történő megjelenését, postai kézbesítés esetén a postai kézbesítés igazolt napját követő nap.

Tisztelettel várjuk a közreműködni kívánók véleményét és részvételét! Nagykovácsi, 2017. június 14.

Kiszelné Mohos Katalin

polgármester

  Az előzetes tájékoztatással érintett terv az alábbi: Településképi rendelet készül (TkR):

Az önkormányzat a településkép védelmét önkormányzati rendeletben biztosíthatja. A településkép védelme a település vagy településrész jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatának és szerkezetének megőrzését vagy kialakítását jelenti. A településképi rendelet az építési tevékenységgel érintett építmények településképhez való illeszkedését biztosító anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására és a zöldfelületek kialakításának módjára térhet ki, valamint a településszerkezet, táji környezet, településkarakter vagy egyéb helyi adottság miatti településképi szempontból meghatározó területeket jelölhet ki. Előírásokat fogalmazhat meg a helyi építészeti örökség egyedi és területi védelmére, védetté nyilvánítására és a védettség megszüntetésére, illetve a reklámok, reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére, alkalmazására és tilalmára vonatkozóan. E rendeletbe kerülnek továbbá a településképi bejelentés, véleményezés és kötelezés, továbbá a településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció szabályai, előírásai is.