A DEPÓNIA Nonprofit Kft. a hulladékszállítás tárgyában lefolytatott közbeszerzési eljárás nyerteseként a hulladékszállítási közszolgáltatást 2018. szeptember 1-től az alábbiak szerint végzi Nagykovácsi Nagyközség közigazgatási területén belül.
1. Települési vegyes hulladék (kommunális hulladék) gyűjtése a szerdai napokon történik majd továbbra is. Kérjük szállítási napokon legkésőbb reggel 7 óráig a hulladékgyűjtő edényeket az ingatlanok elé, jól megközelíthető helyre kikészíteni szíveskedjenek.
A választható edényméretek (törvényi előírások alapján):
- 60 literes, csak és kizárólag az önkormányzat által kiállított igazolás alapján, életvitelszerűen egyedül élő természetes személyek esetében lehetséges
- 80-110-120-240 literes edények
A lakosság részére postai úton megküldésre kerülnek a szerződések, melyeket aláírva kérünk visszaküldeni, vagy az Önkormányzatnál leadni.
2. Lomhulladék: ügyfeleink részére előzetes egyeztetést követően (a közszolgáltató által meghatározott gyűjtési napok közül választhatóan), házhoz menő lomtalanítást végzünk évi
1 alkalommal 3 m3-ig. A szolgáltatást azon lakossági ügyfelek vehetik igénybe, akik a hulladékszállítási közszolgáltatásba bekapcsolódtak és fizetik annak díját, díjhátralékkal nem rendelkeznek. Bejelentkezés hétfőtől csütörtökig 8.00 és 16.00 óra, illetve pénteken 8.00 és 12.00 óra között az alábbi telefonszámon: 06-22/202-260.
3. Zöldhulladék: a hulladéknaptárban jelölt szállítási napokon havonta 1 alkalommal. A szállítások alkalmával kizárólag a zöldhulladék matricával ellátott, áttetsző, kb 120 l-es zsákban kihelyezett zöldhulladék, vagy matricával ellátott max. 50 X 70 cm-es méretű kötegelt ág kerül elszállításra.
Elszállításra kerül továbbá a Depónia feliratú, zöldhulladékos zsák is. A zöldhulladékos matricák időarányos darabszámban a szerződés mellékleteként kerülnek megküldésre. További zöldhulladékos zsákok vásárlására lesz lehetőség.
4. Szelektív hulladék gyűjtése a hulladéknaptárban feltüntetett napokon, házhoz menő rend-szerben, kéthetente, áttetsző zsákban vagy kötegelve történik. Az üveghulladék a köztéri szelektív gyűjtőkben helyezhető el. (Nagykovácsi, Kispatak Óvoda, Kaszáló u. 16-18. és a Településüzemeltetési Intézmény, Pók u. 58. ingatlan udvarán).
Műanyag-, és fém csomagolási hulladék gyűjtése (áttetsző zsákban)
A zsákban kizárólag az alább felsorolt hulladékokat szíveskedjen gyűjteni:
- műanyag üdítős, ásványvizes (PET) palackok,
- fólia, bevásárló szatyrok, zacskók,
- műanyag kozmetikai és tisztítószeres flakonok,
- többrétegű italos (tejes, gyümölcsleves) kartondobozok,
- fém italos (üdítős, sörös), ill. konzerves dobozok
A műanyag és fém palackokat, flakonokat, többrétegű italos kartondobozokat laposra taposva rakják a gyűjtőzsákba, így kevesebb helyet igényel!
Papírhulladék gyűjtése (kötegelve)
Kérjük, hogy az alábbi papírhulladékokat összehajtogatva és összekötözve, a műanyagos gyűjtőzsák mellé helyezzék, lehetőleg olyan módon, hogy az a forgalmat ne zavarja!
- papír csomagolási hulladék (karton),
- kozmetikai és élelmiszerek kartondobozai,
- újságok, szórólapok,
- irodai papír, géppapír, papírzacskó,
- könyv
A műanyag- és a papírhulladék gyűjtése egyszerre történik!
Üveghulladék gyűjtése
Kérjük, hogy a kihelyezett szelektív üveggyűjtőkbe (Nagykovácsi, Kispatak Óvoda, Kaszáló u. 16-18. és Településüzemeltetési Intézmény, Pók u. 58. ingatlan udvarán) csak az alábbi csomagolási üveghulladékot helyezzék:
- befőttes üvegek, ásványvizes üvegpalackok, röviditalok üvegpalackjai, borosüvegek, sörösüvegek, szörpös üvegek, bébiételes üvegek
Nem bedobható hulladékok: ablaküveg, jármű szélvédő, fénycső, kerámia.
Házhoz menő szelektív és zöldhulladék gyűjtési napok 2018. Nagykovácsi
|
szeptember |
október |
november |
december |
Házhoz menő szelektív hulladék |
14. 28. |
12. 26. |
9. 23. |
7. 21. |
Zöldhulladék |
21. |
19. |
16. |
- |
A lakossági díjmentes zöldhulladék gyűjtés ideje: 2018. december 1.
A szelektíven gyűjtött csomagolási hulladék nem lehet olajos, zsíros, vagy egyéb élelmiszerrel szennyezett!
A műanyag/fém- és papírhulladék elszállítása ingyenes és nincs mennyiségi korlátja. Kérjük a szelektíven gyűjtött műanyag- és papírhulladékokat a szállítás napján reggel 6 óráig az ingatlanuk elé szíveskedjenek kihelyezni!
5. Edénybérlet: Ügyfeleinknek lehetőséget biztosítunk a szelektív hulladék kényelmesebb gyűjtéséhez/tárolásához szelektív kuka bérletére. A szelektív kék edények bérleti díja: 323 Ft+Áfa/hó/db. Megrendelésüket az ugyfel@deponia.hu e-mail címre várjuk.
6. Veszélyes hulladék és elektronikai hulladék gyűjtése a jövőben évi egy alkalommal történik majd előzetes egyeztetést követően.
Friss információkról honlapunkon (www.deponia.hu) és közösségi oldalunkon (www.facebook.com/deponianonprofitkft) tájékozódhat.
További kérdésekkel forduljon Ügyfélszolgálatunkhoz az alábbi elérhetőségek valamelyikén: Nagykovácsi ügyfeleink bármelyik ügyfélszolgálati irodában intézhetik ügyeiket.
SZÉKESFEHÉRVÁR
Székesfehérvár, Sörház tér 3., Telefon: 06-22/504-412, Fax: 06-22/507-420
E-mail: ugyfel@deponia.hu
Nyitva tartás: Hétfő: 8.00 - 12.00 Kedd: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 16.00 Szerda: 7.00 - 19.00 Csütörtök, Péntek: 8.00 - 12.00
SOLYMÁR
Solymár Polgármesteri Hivatal, Solymár, József Attila u. 1., Telefon: 06-22/504-412
E-mail: ugyfel@deponia.hu
Nyitva tartás: Minden hónap első Csütörtök: 14.00 - 15.00
BUDAKESZI
Budakeszi Polgármesteri Hivatal, Budakeszi, Fő u. 179.,
Telefon: 06-22/504-412
E-mail: ugyfel@deponia.hu
Nyitva tartás: Csütörtök: 9.00 - 13.00
NAGYKOVÁCSI
Inkubátorház, 2094, Nagykovácsi, Kossuth Lajos u. 78.
Telefon: 06-22/504-412 ; E-mail: ugyfel@deponia.hu
Nyitva tartás: Minden hónap első Hétfő: 10-14 óra között.
Felhívjuk Tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a korábbi Közszolgáltató által forgalmazott kommunális zsákok, matricák, zöldhulladékos zsákok 2018. 10. 03-ig kerülnek elszállításra!
Köszönjük együttműködését!
DEPÓNIA Nonprofit Kft.